Kicsit megkésve bár, de annál lelkesebben jövök is a nyereményjátékom eredményhirdetésével. 

Október 2-án, ígéretemhez híven, lezártam a nyereményjátékot, melynek keretében egy szerencsés Olvasóm magáénak tudhatja Borsa Brown Az Arab című könyvét, amely az Álomgyár Kiadó támogatásával meghódította az egész ország olvasó-közönségét. 



A blogom hihetetlen nagyságú olvasottságot ért el (a korábbi posztokhoz képest), aminek nagyon örülök, így igyekszem időről időre hasonló játékokkal meglepni az Olvasókat, mivel nagyon jó volt látni a lelkes jelentkezőket.

A feladat nem volt bonyolult, hiszen a facebook-like-on kívül, csak egy rövidke kérdőívet kellett kitölteni, aminek célja a blogomon heteken belül ki is fog derülni. (Tanuljátok meg: Sosem ok nélkül kérdez a blogger! :) )

De nem is húznám tovább az időt, jöjjön, amire mindenki vár. 

A nyertes nem más, mint:

Pataki Anett

Gratulálok neki, és remélem továbbra is olvasóm lesz a blogon! :)

Még egyszer köszönöm, hogy ennyien játszottatok, remélem ezentúl a blogom olvasói között tudhatlak Benneteket!

Hiszem, hogy az olvasós örökre menő dolog marad! :-)

Juhéééééé!

A mai nappal meghirdetésre kerül a blogom első nyereményjátéka, aminek a "jobb adni, mint kapni" szlogent választottam. (Ugye milyen kreatív vagyok? ;-) )

Minden bloggernek nagyon nehéz az élete, hiszen már annyian vagyunk, mint égen a csillag, és nagyon nehéz újat adni, vagy legalábbis olyat, ami hétről hétre a weboldalunkra vonzza a lelkes olvasókat. Így minden lehetőséget meg kell ragadni, amikor a blogunk népszerűsítésére van lehetőségünk, például 1-1- nyereményjáték formájában.

Nincsenek világmegváltó terveim a bloggal kapcsolatban, csak annyi, hogy egy kicsit átadjak másoknak a könyvek iránti rajongásomból, és akár elérni azt, hogy egy-egy könyvet az én írásom hatására olvassanak el, vagy akár egy-egy vita alakuljon ki a bejegyzésem alatt, ahol pro és kontra érvek sorakoznak fel az adott témával/ könyvvel kapcsolatban.   
De igazából saját örömömre és szórakoztatásomra is írok. Szeretek olvasni és írni is. Nem értek hozzá, nem tanultam, de élvezem, ahogy alakul egy-egy bejegyzés, és talán még mások is felfedezik a fejlődést egy-egy írásom között.

De térjünk is rá a lényegre.
Iskolakezdés, ősz, hideg.... 
Még visszavágynánk a meleg, nyári napokra, amikor könyvvel a kezünkben kifekhettünk a kertbe olvasni. 
Ne aggódjatok, pár hónap, és újra nyár lesz.
De hogy enyhíteni tudjam bennetek ezt a negatív érzést, kisorsolok közöttetek egy  szuper könyvet, ami az Álomgyár Kiadónál jelent meg, és nagyon gyorsan megszerette az ország női olvasóközönsége (és gondolom, néhány férfi is elolvasta és megszerette titkon).

Én most gondolok azokra, akik még nem jutottak el addig, hogy a kezükbe vegyék ezt a kötetet, amiről már egy fél ország beszél, és kisorsolok belőle egy példányt.

Néhány feltétel teljesítése esetén egy szerencsés olvasómé lehet Borsa Brown Az Arab című könyve. 

Hogy mit kell ehhez tenned?
1. Lájkold a facebook oldalamat, hogy a következő nyereményjátékról minél előbb értesülj!
https://www.facebook.com/K%C3%B6nyvek-feket%C3%A9n-feh%C3%A9ren-1644927485606493/?modal=admin_todo_tour

2. Töltsd ki az alábbi űrlapot, ahol az alapadatokon kívül, néhány egyszerű kérdésre várom a választ!
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdUrkT5VxDWNFPNHMZsbX2GJXOhYQwB5xuauwJPiMMkxgDezQ/viewform?usp=sf_link

3. Kövesd a blogomat!

Ennyi az egész. Ugye, hogy nem is vészes?
És, akik ezeket a feltételeket teljesítik, már be is kerültek egy képzeletbeli kalapba, ahonnan október 2-án ki is húzom a nyertes nevét. 
Aki esetleg kétszer is bele szeretne kerülni ebbe a kalapba, az ossza meg facebookon a kedvenc bejegyzésemet (nyilvánosan), így máris dupla eséllyel indul a nyereményért. (Ezt kérlek jelezzétek a poszt alatt, hogy ellenőrizni tudjam.) 

A könyvet Magyarországon belül postázom, de aki személyesen is látni szeretne, annak Budapesten én is oda tudom adni a könyvet. 

A nyertes neve kikerül facebookra, instagramra és a blogomra is. :)

Sok sikert kívánok mindenkinek!

Hiszem, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)

Ismeritek azt az érzést, amikor 10-20, vagy akár 50 olvasatlan könyv is sorakozik a polcodon, de Ti megláttok még egy kötetet, aminél késztetést éreztek, hogy a kosaratokban landoljon?
Én minden alkalommal ezt érzem, amikor könyvesbolt közelében járok. Annyi meg annyi olvasatlan kötet sorakozik a könyvespolcon, de mindig úgy érzem, hogy még egy darab már csak belefér. (Menthetetlen vagyok.)   
Mindig megfogadom, hogy na most aztán elég, nem veszek többet, amíg el nem fogy, ami most van, de aztán jönnek a gonosz kiadók, és megjelentetik a jobbnál jobb könyveket, amiknek nem tudok ellenállni.

Na, ez történt Hajdú-Antal Zsuzsanna Léggömbök című könyvével is. Hónapok óta szemezgettem vele, feltettem a kívánságlistámra, de erős voltam, ellenálltam a késztetésnek. Aztán eljött a Könyvhét, és nem bírtam tovább. 
Kis alakú kötet, nem olyan vastag, elég drága, de hazajött velem. :)

Nem tudom, hogy mi fogott meg a könyvvel kapcsolatban. Talán a csodaszép borító. Pedig korábban mennyire lázadtam, ha valaki azt mondta, hogy a borító is befolyásol. Most már belátom, hogy teljes mértékben igaz a dolog. :)
Imádom a lila színt. A kedvenc színem. Mondjuk ruhában, falszínben nem tudom elképzelni, de könyvborítón, szerintem, a legszebb a világon. :)

A könyvnek nagy elvárásokkal indultam neki, pedig hosszú évek tapasztalatai alapján tudnom kellene, hogy ez bizony tilos. 
Az elején nem voltam túlzottan elégedett a könyvvel. Számomra olyan volt, mintha álmodnék: rövid esemény - snitt - másik rövid esemény - snitt. 
Mire beleéltem volna magam egy rész történéseibe, már valami teljesen másról volt szó. Nekem kicsit a modern irodalmi stílust tükrözte, amit annyira nem kedvelek. Kicsit elvont, kicsit fura.
Aztán szépen lassan, a történet előrehaladtával megszoktam ezt a nem hétköznapi stílust, és megszerettem a karaktereket és a történetet. 

A könyv tartalmát végigolvasva az ember egy 12-13 éves tininek íródott könyvet képzel el, ahol a legnagyobb problémát az első szerelem megélése okozza. 
Aztán, ha elolvassuk a könyvet, rájövünk, hogy ennél mennyivel többről van szó. Sőt... számomra olyan váratlan fordulatokat hozott a könyv, ami teljesen letaglózott.

Ritkán sírok könyvön, de ennél ejtettem egy-két könnycseppet. Nálam ez iszonyú nagy piros pont. Kevesen tudják ezt elérni nálam, pedig sok hasonló drámai történetet olvastam már. Legutóbb talán John Green Csillagainkban a hiba című könyvénél éreztem ugyanezt. Kissé elvont írásmód, és néhány könnycsepp.  

De miről is szól a könyv?
Dorka egy nem mindennapi fiatal, nem mindennapi szülőkkel. Kissé antiszociális, kissé szurkálódó, mégis felkelti az osztály legjobb kosarasának a figyelmét. Matyi és Dorka szerelme derült égből villámcsapásként ér mindenkit, de valami mégis beárnyékolja a kapcsolatukat. Vajon milyen titokról van szó? Hogyan élik meg ezt a csapást a fiatalok? 
Elöljáróban annyit mondhatok, hogy több izgalmat is tartogat a könyv, mint amire az olvasó számíthat. 

Nem hétköznapi a történet, ami már-már fantasztikum számba megy. Manapság már mindenki kiadhat könyveket, és mindenki késztetést érez, hogy ugyanazt a történetet írja le, csak egy kicsit másképpen. 
A barátom ezt teljesen jól megfogalmazta: Minden könyv ugyanarról szól. Van egy hátrányos helyzetű fiú/lány, aki megismer egy szintén hátrányos helyzetű (ellentétes nemű) szereplőt, akik együtt próbálnak meg kilábalni a kilátástalan helyzetből, majd a végén egymásba szeretnek. Ha megnézzük, a legtöbb ifjúsági könyvnek tényleg ez az alapja. Én mondjuk szeretem ezeket, de már nem okoznak túl nagy meglepetést. 

Jelen esetben viszont tudott újat adni az írónő mind történetben, mind stílusban egyaránt. Nem tudnék minden nap ilyen típusú könyvet olvasni, de szeretem, amikor valami újdonságot kapok. 
Így biztos vagyok benne, hogy be fogom szerzeni a következő kötetet is. 

Összességében azt hiszem, elégedett vagyok, mivel hetekkel a történet elolvasása után is emlékszem az eseményekre és a hatásukra.
Mikor is éreztem is utoljára ilyet? Nem tudom megmondani....
Köszönöm Neked, Hajdú-Antal Zsuzsanna! <3


Hiszem, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :) 

Könyv adatai:

Író: Hajdú-Antal Zsuzsanna
Cím: Léggömbök
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 270 oldal
Megrendelhető: ide kattintva

"A taktika rövid távú (...). Amikor hirtelen kell meghoznod egy döntést, néha ki kell cselezned a dolgokat, annak érdekében, hogy a hosszú távú stratégia meglegyen."

Nagyon ritka, hogy valamely könyv annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy megjelenés napján késztetést érezzek rá, hogy azonnal megvegyem. 

Szepes Norbi a gimi utolsó évére iskolát kényszerül váltani, mivel balhéba keveredik, és kirúgják az iskolából. Az új helyen nem fogadják szívesen a náluk egy évvel idősebb, tetoválásos, magát pogánynak valló, skandináv istenekhez beszélő fiút. Annyira más, mint a többiek, de őt ez egyáltalán nem érdekli. Éli a maga kis életét, ezzel kivívva a többiek ellenszenvét. De vajon ez így is marad? A többiek válnak elfogadóbbá vagy a fiú változtat a viselkedésén? És mi lehet a balhé hátterében?
Ezekre mind fény derül (valamint rengeteg egyéb izgalomra), ha elolvassuk ezt a nem csekély 424 oldalt. 

Könyv adatai:

 

Író: Papp Dóra
Cím: Bolyongó
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 424 oldal
Megrendelhető: ide kattintva

Van, aki a kedvenc foteljében csinálja, van, aki az ágyában fekve és van, aki extrémebb körülmények között a kádban, a vonaton vagy a nyaralás során a tengerparton. Még mielőtt bárki valami rosszra gondolna, természetesen az olvasásról van szó. 

Ahány ember, annyi olvasási szokás, és még csak a helyszíneket említettem. Arról még nem is volt szó, hogy ki hogyan védi a kis kedvencét, milyen módon jelöli a számára fontos részeket, és hogy mennyit olvas egyszerre.
A végeredmény úgy is ugyanaz. Imádunk olvasni. 

Én gyakorlatilag úgy vagyok az olvasással, mint Gombóc Artúr a csokival. Mindig olvasok, mindenhol olvasok és majdnem mindent olvasok. Izgalmasnak tűnik az életem, igaz? :D 

A barátommal van egy mondásunk, miszerint mindig magunknál kell tartani egy könyvet, mivel "Sosem lehet tudni...". És milyen igaz. Az ember csak vérvételre megy az orvosi rendelőbe, ami testvérek között is maximum 10 perc, na de ilyenkor jön az, hogy mindenki aznap szeretné megtudni, hogy van-e valamilyen betegsége, és közben jönnek a várandós kismamák, akik elsőbbséget élveznek, meg a hasonló malőrök, amik miatt a 10 perces sorban állás máris 1,5 órára duzzadt, így milyen jó, hogy előre gondolkoztam, és betettem az aktuális olvasmányomat, amitől a táskám súlya megtízszereződött, de legalább nem unatkozom. 

Az évek alatt viszont formálódott a mi kis mondásunk, miszerint: "Inkább két könyv legyen nálunk, mivel sosem lehet tudni, hogy elég lesz-e az egy."
Sajnos, tapasztalatból beszélünk, így érdemes megfogadni, ha nem akartok úgy járni, mint én, amikor a sok várakozásban véget ért a könyvem, és azt vettem észre, hogy belehalok az unalomba, mivel nincs nálam másik.  

Nyaralni már el sem indulok 3 kötet nélkül akkor sem, ha tudom, hogy nem lesz időm olvasni.
De ennyit is a mennyiségről.  

Fontossági sorrendben az alábbi dolgok mindenképpen legyenek ott a táskáitokban:

1. könyv(ek)
2. egy palack víz
3. pénz (amiből minden mást megvehetsz, amire szükséged van, mivel az első két tétel elfoglalta az összes helyet a táskádban.) 

Ahogy látjátok, ahelyett hogy most is olvasnék, ömlik belőlem a szó, de higgyétek el, hogy én csak jót szeretnék Nektek, megosztani Veletek, életem 26 évének tapasztalatait. 

A hogyan kérdés már bonyolultabb. Én valahogy úgy képzeltem el az olvasást, hogy egy hatalmas, pihe-puha fotelba bekuckózom magam egy forró tea mellett (nyáron limonádé), és békésen olvasgatok órákon keresztül. Ezt télen még fokozni tudja, hogyha a fotel az ablak előtt van, így a gyönyörű hóesést is láthatom. 

A valóságban viszont, gyakorlatilag egy jógaórát nyomok le kezemben a könyvvel minden alkalommal, amikor olvasni kezdek. Egyszerűen sehogy nem jó. Se ülve, se fekve, se a széken, se az ágyban. Ne is mondjátok, tudom, problémás vagyok...
Nektek milyen bevált módszereitek vannak erre a problémára? 

A kádas olvasás az igazán problémás még. Hova tegyem a könyvet, mit csináljak vele, hogy ne legyen vizes? És, ha már kádban olvasok, akkor azért valami innivaló is kellene, és a 21. században még fürdeni sem megy az ember a telefonja nélkül. Erre a komplex problémára született a képen látható berendezés, amit a barátomtól kaptam spontán ajándékként. (Hihetetlen, hogy mindig tudja, hogy mire van szükségem.) 

De emellett olvasok még a vonaton, az autóban, a munkahelyemen, nyaralás alatt, (a wc-n, de ezt csak zárójelben merem leírni), és gyakorlatilag mindenhol, ahol 2 percnél tovább megfordulok.  

A legnagyobb gondom a mindennapok során, hogy hogyan tartsak meg egy vastag könyvet. 
Allergiás vagyok a törött gerincre, így nagyon vigyáznom kell, hogy hogyan tartom, mennyire nyitom ki, és emiatt hamar elfárad a kezem. A legpraktikusabb egy e-book olvasó lenne, vagy ha valaki tartaná nekem, de erre még épeszű ember nem jelentkezett. Így még erre a dologra is keresem a megoldást.  

Ti szoktatok jelölgetni kedvenc idézeteket a könyvekben? Valaki szamárfüllel, valami post ittel, és előfordul, hogy telefonba jegyzetelve írják fel a megjegyzendő részeket.
Én leginkább a pillanatnak élek, ha könyvekről van szó, így blogos időszakom előtt sosem jelöltem meg semmit az aktuális olvasmányomban. Most is csak post it-et használok, vagy a telefonomba felírom, de eszem ágában sincs szamárfülezni a könyvemet, hiszem nálam az főben járó bűn lenne.  

Ami számomra megdöbbentő, hogy valaki zenét hallgat olvasás közben. Ha körülöttem valaki megszólal, az is kizökkent a történetből. Én egyszerre csak egy dologra vagyok képes koncentrálni, főleg, ha könyvekről van szó, így nem vagyok az a tipikus nő. 

Hiába egyfajta hobbiról van szó, az olvasást nagyon sokféleképpen lehet csinálni.
Ti hogyan csináljátok? Van ezzel kapcsolatban bármilyen kialakult szokásotok? Mindenre kíváncsi vagyok. :)

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)

 „Szeretem a számokban kifejezhető tényeket, de mi nem vagyunk számok, hanem élő emberi lények, és mindnyájunknak megvan a magunk története.” 

Tudjátok mi a különbség egy Könyvmolyképző Kiadó által kiadott könyv, és e között a könyv között? Még az előbbinek az olvasását harmincan csillagozzák, ezt kb. öten a moly.hu oldalán. Egyszerűen nem menő ilyen típusú történeteket olvasni. Vagy nem jut el annyi mindenkihez? Az emberek egy csoportja eldönti, hogy mi az, ami valamiért kitüntetett figyelmet érdemel, és a többi könyv fölött átsiklik az olvasó közönség nagy részre.

Sajnos, úgy érzem, hogy ez a történet is erre a sorsra jutott. Pedig annyira kitűnik a többi közül: igaz történet, van mondanivalója, és sokak szemét fel is nyithatná, ha megismerné a lány történetén keresztül a menekülni kényszerült emberek helyzetét.

Nujeen Mustafa élete első 15 évét Szíriában töltötte, ahonnan a háború kitörését követően menekülni kényszerült a testvéreivel együtt. Szüleit hátrahagyva 4168 km-t tett meg, hogy eljuthasson Németországba, ahol békében, a normális fiatalok hétköznapjait élheti. Ráadásul mindezt kerekesszékkel tette meg, ami külön figyelemreméltó.

Társszerzője, Christina Lamb, aki hasonló témában már segített megírni az Én vagyok Malala című könyvet. Mindhárom magyarul megjelent könyve kapcsolatban áll a Közel-Keleten történt borzalmakkal, így nagy tapasztalattal a háta mögött segíthette Nujeen történetének megírását.

A könyv rendkívül jól felépített, hiszen belátást nyerhetünk a Szíriában történt borzalmak történelmi hátteréről, a családokra mért hatásán keresztül, Nujeen személyes tapasztalataira is. Nem a tipikus in medias res típusú történetet kapjuk, ahol csak kapkodjuk a fejünket, hanem egy olyan történetet, ahol az európai ember is átérezheti egy muszlim család helyzetét egy ilyen nehéz időszakban.

Az ember átértékeli a problémáit, amikor elolvassa ezt a könyvet. Nem kaptam meg új telefont, amit múlthéten kinéztem magamnak? Szakított velem a srác, akivel már egy éve együtt voltam? Nem engem választottak a munkára, amire annyira vágytam? Ez mind semmiség. Ez mind egy pillanatnyi állapotot jelöl, de ez nem probléma.

Menekültek? Migránsok? Számomra nem tetsző szavak. Hogy őszinte legyek, én is menekülnék, ha az életem veszélyben lenne, és Ti is talán mind ezt tennétek. Mégis annyira szélsőséges véleménnyel vagyunk róluk. Talán ezért, mert nem ismerjük őket, az álláspontjukat és azt, hogy miért is kellett menekülniük.

Egyértelműnek vesszük, hogy minden nap pihe puha ágyban ébredhetünk, megvesszük a reggelinket, megkávézunk, és bujkálás, félelem nélkül élhetjük nyugodt kis életünket. Nem vagyunk mindezekért hálásak, természetesnek vesszük ezeket a dolgokat, pedig ha kicsit távolabb születünk, mindez teljesen másképpen alakul.

Számomra az írásmód egy kicsit tárgyilagos. Sokszor nem jön át az a hangulat, amit éreznem kellene az olvasás során. Érzelemmentes attól függetlenül, hogy borzalmas dolgokat ad át az olvasónak. A puszta tények ismeretén kívül nekem fontosak lennének az érzelmek, érzések megismertetése. De mint egy robot, úgy tudatja velünk Nujeen a megélt borzalmakat. Talán csak így tudta ezeket elviselni? Amint erre gondoltam, rögtön pozitívabban láttam ezt az írásmódot.

A könyv mindent tartalmaz, ami engem érdekel: dráma, igaz történet, muszlim kultúra. Annyi más világ, amibe betekintést nyerhetünk.

Nujeen története nem a végkifejlet miatt lesz érdekes, izgalmas, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy mi lesz a lány sorsa. Az az érdekes benne, ahogy megvalósították azt, amire legtöbben nem lennénk képesek. Az, ahogy elmondja azt a valóságot, amit a médiából mi nem láthattunk, és ennek az érzelmi vonatkozásait. Az, hogy kétségbeesetten próbálja elmondani, hogy milyen a muszlimok helyzete jelenleg mind a Közel-Keleten, mind Európában.

Sokunknak meg kellene ismernie a lány történetét ahhoz, hogy reálisan lássuk a valóságot. 

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)

Könyv adatai:

Író: Nujeen Mustafa - Christina Lamb
Cím: Nujeen
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 350 oldal
Megrendelhető: ide kattintva

Köszönöm a kötetet a www.konyves.blog.hu csapatának. 

Könyvmolynak születni kell? Vagy menet közben alakul ki? Mitől szereti meg valaki az olvasást? A nagyobb kérdés, hogy hogy nem lehet szeretni azt?

Nem készültem sosem filozófusnak (sőt..), de ezek a kérdések mégis foglalkoztatnak. Nem tudom, hogy milyen feltételek megléte szükséges ahhoz, hogy valaki önként könyvet vegyen a kezébe és a szabadidejét az olvasásra szánja.

Attól függhet, hogy a környezetedben lévők olvasnak-e? Vagy attól, hogy a tanító nénid / bácsid hogyan próbál olvasóvá nevelni? Netán hogy milyen könyv kerül először a kezedbe? Kell-e, hogy a szüleid olvassanak neked esténként gyerekkorodban?
Elég összetett a probléma, de próbálok végigmenni ezeken az eseteken az én szemszögemből, hátha közelebb jutunk a válaszhoz.

Az én történetem kb. 10 éves koromban kezdődött, amikor beütött a Harry Potter őrület. 3. osztályos voltam, nagy, barátnős szülinapozást tartottam, ahol rögtön meg is kaptam a sorozat két kötetét. Mindenki arról áradozott, hogy milyen tök jó, izgalmas, letehetetlen és igazából már mindenki túl van rajta, csak én nem.
De, hogy őszinte legyek, addig még életemben egy könyvet sem olvastam ki, és félelmetesen vastagnak tűnt még az első kötet is. Azt sem tudtam, hogyan kezdjek neki. Az első oldalt minimum tízszer olvastam el, mire kezdtem rájönni, hogy ez így sokáig fog tartani, így az lesz a legjobb, ha nem próbálok minden egyes szót megjegyezni.
Fogalmam sincs, hogy más is küzdött-e hasonló problémával, de nem tudtam, hogy milyen is a helyes könyvolvasási technika. (Javasolnám a tanító néniknek / bácsiknak, hogy ezzel többet foglalkozzanak az alsó tagozaton, hiszen szerintem a legfontosabb célja az olvasásóráknak az olvasóvá nevelés. Erre majd egy későbbi posztban ki is térek.)

Lassan olvastam, de imádtam a könyvet. Azt hiszem, hogy ez a könyv komoly löketet adott ahhoz, hogy a későbbiekben is könyvet vegyek a kezembe. (Mondhatjátok, hogy milyen unalmas vagyok, hiszen hányan mondták az én korosztályomban, hogy emiatt váltak olvasóvá, megváltoztatta az életüket...)
De az az igazság, nem ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy nem tudok könyvek nélkül élni.

A szüleim sok mesét olvastak nekem gyerekkoromban, de hogy őszinte legyek, nem emlékszem rá. Az oviban is minden nap alváshoz járt egy mese, de ezek sem ragadtak meg igazán. Igazából 10 éves koromig nincsenek is nagyon emlékeim. (Tudom, fura vagyok, de sajnos ez van...)
Anyukámékat nem sokat láttam olvasni, pedig nagyon szeretik ők is az izgalmas, szórakoztató, akár drámai köteteket is, de idő hiányában erre nem került korábban sor. (De jelentem, hogy Anyukámat kezdem visszahozni a könyvek világába. És még az is lehet, hogy ilyesmi témában is olvashattok majd egy posztot tőlem. Hogyan válnak olvasóvá körülöttem az emberek?)
Ezek alapján azt gondolom, hogy hiába emlegetik oly sokat a pozitív példát, rám nem ez volt hatással.

De térjünk is vissza a Harry Potter sorozatra. 
Azt kell hogy mondjam, örökké hálás leszek az Animus Kiadónak, hogy elhozta nekünk ezt a varázslatos világot.
Azóta sem olvastam még olyan könyvet, ami egyszerűen egy olyan világba repít, amiből nem tudok kiszakadni. Bennem élnek a szereplők mind a mai napig, fel tudom idézni az illatokat, látom a helyszíneket, és átérzem azokat az izgalmakat, amiket a szereplők a hét kötet folyamán átéltek. 
Azt hiszem, amikor először elutaztam Harryékkel a Roxfortba, velem is csoda történt. Tuti rám szórtak valami varázslatot, ami kényszerít engem, hogy hónapról hónapra újabb könyvekkel töltsem fel a polcaimat. 
Hétszer jártam már ott, de mindig "elfelejtettem" szólni nekik, hogy most leszedhetnék rólam ezt a "rontást". :)

Röviden összefoglalva: fontos, hogy az ember első olvasmányélménye pozitív legyen. De úgy látszik, hogy ez önmagában nem elég. 

A Harry Potter volt a kezdő löket, de az igazi áttörést 16 éves koromban Meg Cabot regényével, Az a balfék Tommy Sullivannel, értem el. Éppen kórházban feküdtem, amikor Anyukám meglepett ezzel a kötettel. 
Első pillanattól megfogott.
Ilyenkor éli át az ember az első szerelmi csalódását, rájön, hogy mennyire bonyolultak az emberi érzések, megváltozik a teste, és hirtelen minden olyan furcsa lesz. Akik túl vannak a kamaszkoron, mind tudják, hogy miről beszélek. 
Jókor jött a könyv, mivel láthattam, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. Segített átvészelni a kamaszkort. Nem csak ez a kötet, hanem az összes ifjúsági regényem együtt. (Azt mondják, hogy a mesélés terápiás hatással vannak a gyerekekre. Hát, szerintem minden könyv, ha jókor jó történetet veszünk a kezünkbe.)

Mindebben a Ciceró Könyvstúdiónak is nagy szerepe van, akik üzemeltették a Meg Cabot Fan Clubbot. Gyakorlatilag az ember olvasással, kvízek megoldásával és szórakoztató feladványokkal ingyen könyvekhez juthatott. 
Ebben az időben rohamosan elkezdett fogyni a hely a könyvespolcomon. (Ciceró Könyvstúdió megbocsájtok Nektek, amiért újra kellett gondolni a szobám berendezését, hogy új könyvespolcot vegyünk.)
Meg Cabot azóta is nagy kedvencem, és jelentem már csak 3-4 könyve hiányzik, hogy teljes legyen a gyűjteményem.

A moly.hu-val való megismerkedésemet is a kiadónak köszönhetem. Az ő egyik játékukon keresztül regisztráltam oda, aminek már több éve lelkes használója vagyok. (Néha talán egy kicsit túlzásba is viszem, belátom.)
Ott aztán elszabadult a pokol. Egymás után kerültek fel a kívánságlistámra a könyvek, és nem tudtam eleinte ellenállni az olcsóbbnál olcsóbb köteteknek. 
Olvastam a véleményeket, és olyan hatással voltak rám, ami egyre inkább ösztönzött az olvasásra. 

Mindig voltak hullámvölgyek, amik egy-egy unalmasabb könyvnél jöttek el, de túllendültem rajtuk.
16 éves korom óta mindenhova könyvvel járok: munkahelyre, nyaralásra, bevásárlásra, közös családi ebédekre, wc-re :D. Általában egy, de sokszor két könyv is van nálam. (A barátommal a közös jelmondatunk: Sosem lehet tudni... (hogy az embernek mikor van lehetősége olvasni).)
És még nem is említettem. A barátom is nagy könyvmoly, így sosincs gond belőle, ha könyvet szeretnék magamnak. Megvan a hátránya is, hiszen így kétszer annyi pénzt költünk könyvekre. De remélem, hogy másoknak is ez a legnagyobb problémájuk. 

Na, most érzem, hogy muszáj lezárnom ezt a kis bejegyzést, mert én csak mondom, mondom, az olvasóim egyre jobban fogyatkoznak, belőlem meg még ömlene a szó. 

Összefoglalva azt mondanám: a bolygók megfelelő együttállása szükséges, hogy valaki olvasóvá váljon. Hiszen egyértelmű receptet nem tudok rá. 
Mindenkinek különböző története van arról, hogy miképpen vált a könyvek szerelmesévé. 
És én ezeket a történeteket nagyon várom. Ki melyik könyv után nem tudott megálljt parancsolni magának?  

Remélem, sokan vannak még, akik nem tudják elképzelni az életüket könyvek nélkül. Én azt gondolom, hogy annyiféle életet tudunk megélni, ahány könyvet elolvasunk.

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)     

"Milyen különös, hogy a csontomhoz tapadó húst olyan lélek tölti meg, amit egyáltalán nem ismerek."

Valószínűleg nem leszek népszerű az írásaimmal, mert őszinte leszek. Nem mindig a szépet és a jót fogom leírni, ahogy azt sokan gondolnák, hanem az őszintét. Hiszen a blog címe is elárulja, hogy itt feketén-fehéren kerülnek az olvasók elé az írásaim. Úgy gondolom, hogy ez így korrekt. 

Szerintem mindenki volt már úgy vele, hogy egy sokak által dicsért könyv nem nyerte el a tetszését. Talán azért, mert túl sokat várt tőle, vagy csak egyszerűen túl volt értékelve. 

(Huh, túlértékelés..... Mennyi meg mennyi ilyen könyv van. De az is lehet, hogy nekem van ízlésficamom. De erről majd egy másik bejegyzésben.)

Nem titok, hogy néhány éve aktívan molyozom, így leginkább onnan informálódom a tekintetben, hogy mi az, ami népszerű, mi az, ami jelenleg muszáj, hogy felkerüljön a kívánságlistámra. 

A Never never című könyv is fent volt már a kívánságlistámon kb. azóta, hogy megjelent az első kötet. Ígéretes cím, izgalmas borító, Könyvmolyképző Kiadó, sikeres írónők. Kell ennél több? Engem meggyőzött. 

Nem járok könyvtárba, nem szoktam könyvet kölcsönkérni, ezek a kötetek mégis egy kolléganőm által jutottak hozzám, aki könyvtárból kölcsönözte ki azokat. Először ő, majd a fia is kiolvasta és szinte litániákat zengtek róla. Elég kritikus és szókimondó az én drága kolléganőm, így teljes mértékben hittem benne, hogy ez egy nekem való könyv lesz. 

Korábban meg szerettem volna venni, de kicsit megrémisztett, hogy 170 oldalért több mint 2000 Forintot kellene fizetnem. (De hát végül csak eljutottak hozzám.)

Az első meglepő dolog számomra, hogy ketten írták a könyvet. Hogyan lehet egy történetet két embernek írni? Komolyan mondom, hogy ezt egyszer valakinek el kell árulnia nekem. 

Nagyon meggyőző, hogy két népszerű írónő kezéből kerültek ki ezek a kötetek, na de csak 170 oldal? Kár nekikezdeni.... Mire belelendülnél, már vége is... 

De írok is pár szót a szerzőpárosunkról: 

Colleen Hoover 1979-ben született Amerikában, és jelenleg is ott éli a könyvekben és írásban gazdag életét. Regényei new adult és young adult kategóriában születnek, (ami az angol tanárom szerint nem is létezik... Innen üzenem neki, hogy márpedig létezik, és jelenleg a kedvenc történeteim ebben a kategóriában íródnak). 13 könyve jelent meg eddig Magyarországon, és attól függetlenül, hogy nagyjából egy kaptafára íródnak a történetei, mindig tud valami kis újat belecsempészni.

Tarryn Fisher már idegenebb számomra, mivel azon kívül, hogy látom, hogy a molyon sokan olvassák a könyveit, még nem jutott el hozzám bővebb információ róla, így véleményem sem sok van az írónőről. Most kapta meg tőlem az első lehetőséget, hogy bizonyítson. (Hogy sikerült-e neki? Kicsit lejjebb ki is derül.) Tarryn-nek 7 könyve jelent meg eddig a magyar könyvpiacon. Jelenleg egyik sem nyerte el a tetszésemet borító és cím alapján, de talán majd a Never never hatására ide is eljutok egyszer. 

Az értékelés közepénél járok, és még mindig az izgat, hogy hogyan írhat két ember együtt könyvet. :D Valaki segítsen, mert így nem tudok tovább élni. 

A történetről röviden:

Két fiatal egyik nap arra eszmél fel, hogy elvesztették a legtöbb emléküket. (Ennél bővebben nem merek semmit írni, mivel akkor már komoly spoiler-veszély fenyegetne mindannyiunkat, amit nem kockáztatok meg.) Na, de hova tűnhettek az emlékek? Mi történik velük? Lehet ezen valahogy segíteni?

Amikor ezeket a sorokat írom, még magam sem tudom a választ, így Veletek izgulhatok. 

Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mivel nagyon szerettem volna új kedvencet avatni. Egyszerűen mostanában nagyon nehéz olyan könyvet kézbe vennem, ami levesz a lábamról. Most nem tudom, hogy én lettem túl kritikus hatalmas elvárásokkal, vagy egyszerűen nincsenek már olyan megjelenések, amik kitűnnének a tömegből. 

Számomra ez a könyv is ilyen. Nem érzem, hogy kiemelkedne a többi, átlagos könyv közül. Persze, nem a tipikus nehéz sorsú lány és az őt megmentő fiú szerelmi történetét olvashatjuk, ahogy a legtöbb mostanában megjelent young adult / new adult könyvben, de nekem nem nyerte el (annyira) a tetszésem.

Az első, ami szemet szúr, hogy nem látom magam előtt a történetet. Nem tudom, hogy hol játszódik, milyen a helyszín, milyen illatok vannak, milyen a hangulat, vagy a szereplők hogy néznek ki. Olvasom a történetet, kíváncsi vagyok, hogy ebből mit lehet kihozni, de nem érzem, hogy beszippantott volna a könyv, ami számomra nagyon fontos lenne. 

Leginkább azért haladok vele, mert rövidke, könnyű nyelvezettel, és azért foglalkoztat, hogy mennyire lesz ütős a vége. 

Ti mit gondoltok a borítóról? Engem az első kötet levett a lábamról, de a többi köteté nagyon összezavart. Egyik moly felrakott egy képet, ahol mind a három regény látható. Én csak néztem és néztem a könyveket, és nem tudtam rájönni, hogy valaki miért veszi meg háromszor ugyanazt a regényt, míg nem kiderült, hogy csak nagyon hasonlóak, könnyen összetéveszthetőek, és nem ugyanarról az egyről van szó.... Jó ötlet volt? Nem tudom.... Én tuti, hogy nem zavartam volna össze ennyire a kedves olvasókat. 

Tudjátok, gondolkoztam, és talán megvan a megoldás....

Mivel váltott szemszögben íródott a könyv, elképzelhető, hogy a két írónő a két szereplőt külön-külön írta meg. Szerintetek?

Mellesleg érdekes ez a váltott szemszög, de sokszor nem tudom nyomon követni, hogy most pontosan ki is beszél E/1-ben. (De itt már lehet, hogy velem van a  gond.)

Tudjátok, hogy mi a legmeglepőbb? Hogy miközben írom ezeket a sorokat azon izgulok, hogy mi lesz a történet folytatása. Felsoroltam egy csomó negatívumot, és mégis kíváncsi vagyok a folytatásra. 

Lehet, hogy most ki kellene mindent törölnöm és elölről kezdeni, mivel ennyire azért nem vészes a helyzet. Hiszen a cselekmény tényleg izgalmas, csak a megvalósítás.... 

Ettől függetlenül most rohanok és folytatom az olvasást, mivel muszáj megtudnom, hogy milyen végkimenetele lesz az eseményeknek. 

Azt javaslom, ne hagyjátok, hogy befolyásoljalak Titeket, gyorsan szerezzétek be a köteteket, essetek neki, és cáfoljatok meg minden egyes sort, amit írtam. 

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)   

Író: Colleen Hoover - Tarryn Fisher
Cím: Never never - Soha, de soha
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 176 oldal
Megrendelhető: ide kattintva

Író: Colleen Hoover - Tarryn Fisher
Cím: Never never - Soha, de soha 2.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 116 oldal
Megrendelhető: ide kattintva

Minden a Könyvhéten kezdődött. Ha nem is minden, de a Könyvek feketén-fehéren blog megszületésének ötlete mindenképpen.

2018-at írunk, meleg júniusi vasárnap este van és a Könyvhét éppen csak véget ér, én máris a jövő évit tervezgetem, és nagyon-nagyon várom.

Igazi könyvmolynak tartom magam, aki napok (vagy inkább hetek óta) a Könyvhetet várja, ahol magamba szippanthatom azt a varázst, amit az a sok fehér könyves bódé áraszt magából és természetesen a rengeteg olvasó ember, akik tömött szatyrokkal állnak be a kiadók standjai elé és még mindig újabb és újabb könyveket bogarásznak maguknak, holott a pénztárcájuk egyre vékonyabb.

De oda se neki, hiszen mégis csak egyszer van egy évben Könyvhét. Na, jó… ott van még a Könyvfesztivál, meg az ember születésnapja, névnapja, a karácsony, ahol további könyvekhez juthatunk, de ez akkor is más… Ennek olyan hangulata van, ami mással össze nem hasonlítható.

De kezdjük is az elején…

Minden évben június elején a Vörösmarty tér átalakul (az olvasó ember szemével nézve) Kánaánná, ahol rengeteg kiadó, nagyon-nagyon sok könyvvel kivonul, és kisebb nagyobb akciókkal és dedikálásokkal kedveskednek az olvasó közönségnek, valamint előadásokkal, beszélgetésekkel, amit különböző színpadokon hallgathatnak meg az érdeklődők.

Kb. 3-4 éve járok ki a Könyvhétre. Először a Ciceró Könyvstúdiónak köszönhetően ismerhettem meg a rendezvényt, amiért végtelenül hálás vagyok Nekik (és nem is csak ezért, de erről majd egy későbbi bejegyzésben). Számomra olyan katartikus élményt okoz az a pár óra, amit minden évben ott tölthetek, hogy azt elmondani lehetetlen. Izgatottan megyek a standok között, és azon izgulok, hogy elkapkodják előlem azokat a könyveket, amikért elindultam, holott nem is szoktam előre kitalálni, hogy mikkel fogok hazatérni, és lássuk be, a kiadók nem egy-egy példánnyal indulnak neki a hétnek, így kicsi az esélye, hogy pont az ne lenne, amire én annyira vágyom. (Vagy csak nekem volt eddig szerencsém?)

Nem járok bulizni, moziba, (igazából nagyon sehova), így extra lelkesedéssel és várakozással indulok neki mindig a napnak, és úgy érzem, nekem ez jár. Elhatározom, hogy idén nem fog elszaladni velem a ló, hiszen annyi könyvem van itthon, hogy először azokat kellene kiolvasnom, így max. 1-2 darab jöhet velem, aminek nem tudok ellenállni. Mert ugye, ne menjen ki az ember feleslegesen, nem?

Ebből az lett, hogy idén 19 új könyvet vásároltunk a barátommal (vajon ezek az emberek normálisak? :D), aki szintén nagy könyvmoly, és kimondani sem merjük, hogy mennyi pénzt hagytunk ott a kiadóknál (annak ellenére, hogy nagy kedvezményekkel vásároltunk). De én azt mondom, hogy ennyi igazán belefér. Jó helyre ment, szuper, maradandó dolgokat vettünk magunknak, így 1-2 percig sajnálkozom, aztán azon bosszankodom, hogy miért nem kerekítettük fel 20-ra ezt a darabszámot. Na, de majd jövőre nem leszünk ilyen felelőtlenek! :D

Először mindig célirányosan a kedvenc kiadók felé vesszük az irányt, és utána járjuk végig a többi, számunkra izgalmasnak számító standot. Dedikálásokon eddig nem igazán vettem részt, de idén ezzel kapcsolatban is újító vagyok.

Izgatottan robogtam a Ciceró Könyvstúdió felé, hiszen idén jelent meg Papp Dóra Bolyongó című könyve, és mióta elolvastam a Tükörlelkek mindkét kötetét, biztosan tudtam, hogy ezentúl az írónő bármit is ír, nekem ott lesznek a polcomon a kötetek. Hab a tortán, hogy azon a napon, amikor kimentem, pont dedikálta is a könyveit, így boldogan ültem le mellé, hogy aláírja nekem. Hajdú-Antal Zsuzsanna is azon a napon dedikált, így ezer éve vágyott könyvét, a Léggömböket is beszereztem, és őt is megkértem, hogy írja alá nekem. (Alig várom, hogy mind a kettőnek nekikezdhessek.)

De itt jön a furcsaság: mikor odaültem, teljesen lefagytam, és nem tudtam semmit mondani. Én, akiből állandóan ömlenek a szavak… Én, aki közel egykorú a két írónővel, így ilyen típusú gátnak sem szabadott volna lenni köztünk. De mégis… Talán jövőre ebből a szempontból is ügyesebb leszek. Minden praktikát bevetek majd: gyakorlás a tükör előtt… csak hogy egy példát említsek.  

Összességében azt mondhatom, hogy szuper érzés kint lenni ezen a rendezvényen:

• ahol láthatom, hogy mennyi ember szeret olvasni ebben az egyre inkább digitálissá váló társadalomban,
• ami összehozza az embereket, és barátságok szövődhetnek,
• ami értéket teremt,
• és ahol minden tökéletes. :)

A végére egy kis összegzés a könyvekről, amit idén beszereztünk:

1. J.Arlidge: Ecc, pecc (Gabo Kiadó)
2. John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok (Gabo Kiadó)
3. Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok (Könyvmolyképző Kiadó)
4. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete (Könyvmolyképző Kiadó)
5. Heather Morris: Az auschwitzi tetováló (Animus Kiadó)
6. David McCullough: A Wright fivérek (Maxim Kiadó)
7. Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök (Ciceró Könyvstúdió)
8. Papp Dóra: Bolyongó (Ciceró Könyvstúdió)
9. Gayle Forman: Eltévedtem (Ciceró Könyvstúdió)
10. Jonas T. Bengtsson: Mint senki más (Animus Kiadó)
11. Wendy Holden: Túlélőnek születtünk (Maxim Kiadó)
12. Luca Di Fulvio: Álmok bandája (Maxim Kiadó)
13. Åsa Larsson: Véráldozat (Animus Kiadó)
14. Thomas Enger: Hegek (Animus Kiadó)
15. Yrsa Sigurðardóttir: Gének (Animus Kiadó)
16. Kristina Ohlsson: Vétkesek (Animus Kiadó)
17. Camilla Läckberg: A boszorkány (Animus Kiadó)
18. Lars Kepler: Lesben (Animus Kiadó)
19. Håkan Nesser: Nő anyajeggyel (Animus Kiadó)

A könyvek alapján úgy tűnhet, hogy elég korlátozott az érdeklődési körünk a barátommal, de a bejegyzések során próbálom ennek ellenkezőjét bemutatni Nektek. (Halkan meg kell jegyeznem, hogy 12:7 arányban a barátom felé húz a mérleg a beszerzett könyveket illetően.)

Ha tetszett a bejegyzés, akkor egy hét múlva találkozunk egy újabb történettel arról, hogy miképpen vált belőlem olvasó. 

Addig is, osszátok meg velem, hogy Ti mit vásároltatok a Könyvhéten, és milyen módszerrel haladtok végig a standok tengerén, kijártok-e egyáltalán a Könyvhétre. 

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)

"Azért vigyázz ezekkel a fiúkkal! - ... - A férfiak minden tönkretesznek!"

Szaszkó Gabriella 2016-ban robbant be a köztudatba a Maradj velem c. könyvével, ahol a Pennington-testvérek életét mutatja be a fiatalabb fiú szemszögéből, akiknek a gyermekkorukban átélt borzalmak elég komoly nyomot hagytak az életükben. 

Az írónő 1987-ben született (Kunszentmártonban, ahol anyukám is. :) ), jelenleg Birmingham-ben lakik, és élete nagy részét (vagy talán az egészet is) írással tölti. Kreatív írással, blogolással, szerkesztéssel és fordítással is foglalkozik. Meg kell hogy mondjam, nekem ezek egyértelműen az álom-munka kategóriába tartoznak. De meg kell hagynom ezt másoknak, mivel amikor a kreativitást osztották, azt hiszem, én másik sorban álltam.

Szaszkó Gabriella viszont valószínűleg helyettem is ott volt, mivel rendkívül tehetséges írónő annak ellenére, hogy még csak két könyv megírása van a háta mögött.

Fogalmam sincs, hogy hogyan került az első könyve a kezembe. (Ki ajánlotta? Miért vettem a kezembe?) Mindenesetre 2017 júniusában, a Könyvhéten én is megvettem, pedig azt sem tudtam, hogy mire számíthatok, hiszen új szokásom szerint, nem olvastam el akkor sem, hogy miről szól a könyv. (A barátom jegyezte meg először, és teljes mértékben igaza van, hogy gyakorlatilag az első 100 oldal történése kiderül, ha elolvassuk egy könyv hátuljára írt tartalmát.)

Egyszerűen megláttam, és tudtam, hogy nekem ez kell. (Valószínűleg így szereztem a további 2000 darab könyvem (szó szerint annyi... sőt még egy kicsit több is), ami a magánkönyvtáramat bővíti. Talán ezekkel a megérzésekkel vigyázni kellene, és akkor nem nőnénk ki a lakásunkat egy év alatt. (Már lassan azon kell gondolkoznunk, hogy a wc-be hogyan lehetne még könyvespolcot építeni, mivel máshova már nem férnek el.))

A borító az, ami szerintem elsőként megfogja az embert. Csodaszép borítója van, szerintem mind magyar, mind a külföldi viszonyban kiemelkedő, és ehhez jön a Maxim Kiadó minőségi kiadása is. (Rugalmas, strapabíró a borító, így nem sérül meg az olvasás során, ami nálam egy nagy plusz pont, hiszen eléggé ki tudok akadni, amikor csak ránézek egy könyvre és már törik, hajlik, gyűrődik...)

A cím számomra lényegtelen egy könyv kiválasztása szempontjából. Ha nem túl elvont, akkor tőlem aztán bármi lehet, nem befolyásol a könyv vásárlása során. Itt mégis megfogott, leginkább a második kötet után, mivel valóban sokat elárul a könyvről a címe. Ritka számomra az ilyen sokat mondó cím. Úgy érzem, hogy ez a két szó (mindkét kötet esetében) leírja az egész könyv fő mondanivalóját. 

(Huh, az ember bele sem kezd az értékelésbe, és máris ennyit írt....) 

Nagy kedvenc lett az első kötet, aminek mindenféle elvárás nélkül kezdtem neki. Egyértelmű volt, hogy amint megjelenik a második rész, a gyűjteményem egy kiemelt helyén fog várakozni rá, hogy elolvassam. (Pedig újabban nagyon nehéz velem, hiszen sorra olvasom a könyveket, és egyik sem nyerte el a tetszésemet.)

Nem is kellett sokat várni rá, gyorsan sort kerítettem a Beszélj hozzám olvasására, hiszen a kedvenc műfajomban született meg a történet, és a munkás hétköznapokba bele kell csempésznem egy kis élvezetet ahhoz, hogy túléljem azokat. :)

(Az igazat megvallja ezt a kötetet a sárvári Spirit Hotelben kezdtem el olvasni, amit nagyon nagyon ajánlok. A medence parton szuperül lehet olvasni. :) És komolyan mondom, hogy nem fizettek azért, hogy ezt leírjam. :D)

Kedvenc lett. Mind az első, mind a második kötet. Csendben azért hozzátenném, hogy a második rész sokat köszönhet az elsőnek, hiszen külön, számomra nem állná meg a helyét, ahogy az "elsőszülött testvére".

Nem tudom, hogy szokás-e kedvenc könyvről negatívumot írni, de nekem kikívánkozik.

1. Magyar írónőnek miért kell Amerikában játszódó könyvet írni?

- Korábban már észrevettem, hogy minden gáz, ami magyar. Magyar film, magyar zene, magyar könyv. De már egy könyvön belül is: sokkal jobb egy történet, ha New Yorkban játszódik és nem Budapesten... Sokkal helyesebb a pasi, ha Chris-nek hívják és nem Krisztiánnak...

Én őszintén nem hiszem... Habár, ha mégis ez a jellemző, ha mégis így írnak meg egy könyvet, akkor a többségnek valószínűleg ez kell, amit nagyon sajnálok. Én ugyanúgy szerettem volna ezt a könyvet, ha itthon játszódik, magyar szereplőkkel, magyar szokásokkal.

2. Hozzáadott valamit a történethez, hogy most Amy szemszögéből is megismerhettük a történetet?

- Nem tudom... Őszintén nem tudom megmondani, hogy számomra többet adott-e. De, ha már feltettem magamnak a kérdést, azt kell, hogy mondjam, hogy én egy kicsit többet vártam. Az első kötetbe sokkal jobban bele tudtam élni magam, sokkal többet adott, mint ez. 

3. Szükség volt-e 418 oldalon keresztül húzni a történetet?

- Nem. Egy idő után sablonossá vált a történet. Számomra olyan volt, mintha ugyanazok az események ismétlődnének fejezetről fejezetre. Meglepő módon a jelenben játszódó történések voltak azok, amiket izgatottan vártam, és talán nagyobb meglepetést is okoztak. 

Úgy tűnhet, hogy én utáltam ezt a könyvet, hiszen ki írna egy szuper regényről ennyi negatívumot. De megmondom őszintén, hogy sokkal könnyebb észrevenni a hibát, mint kiemelni a pozitívumokat. És bármelyik kedvencemről össze tudnék írni néhány bekezdést arról, hogy mi nem tetszett. Mondom én ezt úgy, hogy két mondatot alig tudok összehozni, nemhogy egy regényt. 

Őszintén mondom, hogy nagy kedvencem a könyv. Imádom a drámai eseményeket. Sokan mondták már, hogy vidámabb könyveket kellene olvasnom, de engem ezek foglalkoztatnak, "szórakoztatnak". Valamilyen módon erőt is adnak, hiszen látom, hogy mennyi mindent át lehet vészelni, (ha csak kitalált történetekről van is szó).

Nagyon látványosan, életszerűen voltak ábrázolva az események. Ami egyik részről negatívum, a másik oldalon pozitívum, hiszen számomra valóssá tette az eseményeket, hogy egy-egy dolog többször is ismétlődött, hiszen a mindennapjaink során sem történik velünk annyi újdonság, ami egy-egy ifjúsági regényben mostanában. 

Egyre ritkábban találok olyan könyvet, ahol olyan szemléletesen ábrázolják a szereplőket, a helyszíneket és az eseményeket, hogy szinte úgy érzem, ott vagyok én is. Olvasás közben kikapcsolt az agyam, nem láttam, nem hallottam, csak az eseményekre koncentráltam. Nagyon nehéz lekötni a figyelmemet, de ennek a könyvnek sikerült. (Pedig, bármennyire is szomorú, nálam fantasztikum számba megy, ha 15 percig nem nyúlok a telefonomhoz.)

Volt köztetek olyan, aki egymás után olvasta rögtön a két kötetet? Összehasonlítottátok az eseményeket, amik mindkét fél szemszögéből leírásra kerültek? 

Sajnos, nekem egy év volt a két kötet olvasása között, így már nem emlékeztem minden részletre, de kíváncsi lennék, hogy az ilyen típusú összefüggésekre is oda tudott-e figyelni az írónő. (Ha igen, további elismerésem neki. :) )

Alig várom, hogy megjelenjen a harmadik kötet. Folyamatosan azon gondolkozom, hogy miről fog szólni. Esetleg egy harmadik szemszögből ismerjük meg a történetet? (Őszintén mondom, hogy remélem nem. Én ennél valami kreatívabbra számítok.)

Remélem, hogy néhányatoknak, akik még nem olvasták a Pennington-testvérek sorozatát, hamarosan a kezetekbe veszitek a köteteket, és olyan lelkesedéssel olvassátok majd, mint én. :) Komolyan mondom, hogy rám nagyobb hatással volt, mind pl. Colleen Hoover könyvei, aki hasonló stílusban alkot, mint Szaszkó Gabriella eddig megjelent kötetei. 

Jaj, mennyi mindenről nem írtam még ezzel a könyvvel kapcsolatban. Pedig mennyi a mondandóm van még. De, ha őszinte szeretnék lenni magammal, szerintem sokan el sem jutnak már ezekig a sorokig, így ideje abbahagynom, és egy későbbi posztban visszatérni a könyvhöz, hiszen ez egy olyan történet, ami sokáig megmarad az ember emlékezetében, és pörög rajta, ha kell, ha nem. :)

Fiúk, lányok olvassátok el a sorozatot, és ígérem, nem fogjátok megbánni. Szaszkó Gabriella felvette a versenyt a külföldi és a magyar írókkal, így remélem, hogy hamarosan külföldi kiadók is lecsapnak majd rá, és mások is láthatják, hogy milyen szuper emberek születtek itt Magyarországon. :)

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)   

Író: Szaszkó Gabriella
Cím: Beszélj hozzám
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 418 oldal
Megrendelhető: ide kattintva