Könyvmolynak születni kell? Vagy menet közben alakul ki? Mitől szereti meg valaki az olvasást? A nagyobb kérdés, hogy hogy nem lehet szeretni azt?

Nem készültem sosem filozófusnak (sőt..), de ezek a kérdések mégis foglalkoztatnak. Nem tudom, hogy milyen feltételek megléte szükséges ahhoz, hogy valaki önként könyvet vegyen a kezébe és a szabadidejét az olvasásra szánja.

Attól függhet, hogy a környezetedben lévők olvasnak-e? Vagy attól, hogy a tanító nénid / bácsid hogyan próbál olvasóvá nevelni? Netán hogy milyen könyv kerül először a kezedbe? Kell-e, hogy a szüleid olvassanak neked esténként gyerekkorodban?
Elég összetett a probléma, de próbálok végigmenni ezeken az eseteken az én szemszögemből, hátha közelebb jutunk a válaszhoz.

Az én történetem kb. 10 éves koromban kezdődött, amikor beütött a Harry Potter őrület. 3. osztályos voltam, nagy, barátnős szülinapozást tartottam, ahol rögtön meg is kaptam a sorozat két kötetét. Mindenki arról áradozott, hogy milyen tök jó, izgalmas, letehetetlen és igazából már mindenki túl van rajta, csak én nem.
De, hogy őszinte legyek, addig még életemben egy könyvet sem olvastam ki, és félelmetesen vastagnak tűnt még az első kötet is. Azt sem tudtam, hogyan kezdjek neki. Az első oldalt minimum tízszer olvastam el, mire kezdtem rájönni, hogy ez így sokáig fog tartani, így az lesz a legjobb, ha nem próbálok minden egyes szót megjegyezni.
Fogalmam sincs, hogy más is küzdött-e hasonló problémával, de nem tudtam, hogy milyen is a helyes könyvolvasási technika. (Javasolnám a tanító néniknek / bácsiknak, hogy ezzel többet foglalkozzanak az alsó tagozaton, hiszen szerintem a legfontosabb célja az olvasásóráknak az olvasóvá nevelés. Erre majd egy későbbi posztban ki is térek.)

Lassan olvastam, de imádtam a könyvet. Azt hiszem, hogy ez a könyv komoly löketet adott ahhoz, hogy a későbbiekben is könyvet vegyek a kezembe. (Mondhatjátok, hogy milyen unalmas vagyok, hiszen hányan mondták az én korosztályomban, hogy emiatt váltak olvasóvá, megváltoztatta az életüket...)
De az az igazság, nem ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy nem tudok könyvek nélkül élni.

A szüleim sok mesét olvastak nekem gyerekkoromban, de hogy őszinte legyek, nem emlékszem rá. Az oviban is minden nap alváshoz járt egy mese, de ezek sem ragadtak meg igazán. Igazából 10 éves koromig nincsenek is nagyon emlékeim. (Tudom, fura vagyok, de sajnos ez van...)
Anyukámékat nem sokat láttam olvasni, pedig nagyon szeretik ők is az izgalmas, szórakoztató, akár drámai köteteket is, de idő hiányában erre nem került korábban sor. (De jelentem, hogy Anyukámat kezdem visszahozni a könyvek világába. És még az is lehet, hogy ilyesmi témában is olvashattok majd egy posztot tőlem. Hogyan válnak olvasóvá körülöttem az emberek?)
Ezek alapján azt gondolom, hogy hiába emlegetik oly sokat a pozitív példát, rám nem ez volt hatással.

De térjünk is vissza a Harry Potter sorozatra. 
Azt kell hogy mondjam, örökké hálás leszek az Animus Kiadónak, hogy elhozta nekünk ezt a varázslatos világot.
Azóta sem olvastam még olyan könyvet, ami egyszerűen egy olyan világba repít, amiből nem tudok kiszakadni. Bennem élnek a szereplők mind a mai napig, fel tudom idézni az illatokat, látom a helyszíneket, és átérzem azokat az izgalmakat, amiket a szereplők a hét kötet folyamán átéltek. 
Azt hiszem, amikor először elutaztam Harryékkel a Roxfortba, velem is csoda történt. Tuti rám szórtak valami varázslatot, ami kényszerít engem, hogy hónapról hónapra újabb könyvekkel töltsem fel a polcaimat. 
Hétszer jártam már ott, de mindig "elfelejtettem" szólni nekik, hogy most leszedhetnék rólam ezt a "rontást". :)

Röviden összefoglalva: fontos, hogy az ember első olvasmányélménye pozitív legyen. De úgy látszik, hogy ez önmagában nem elég. 

A Harry Potter volt a kezdő löket, de az igazi áttörést 16 éves koromban Meg Cabot regényével, Az a balfék Tommy Sullivannel, értem el. Éppen kórházban feküdtem, amikor Anyukám meglepett ezzel a kötettel. 
Első pillanattól megfogott.
Ilyenkor éli át az ember az első szerelmi csalódását, rájön, hogy mennyire bonyolultak az emberi érzések, megváltozik a teste, és hirtelen minden olyan furcsa lesz. Akik túl vannak a kamaszkoron, mind tudják, hogy miről beszélek. 
Jókor jött a könyv, mivel láthattam, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. Segített átvészelni a kamaszkort. Nem csak ez a kötet, hanem az összes ifjúsági regényem együtt. (Azt mondják, hogy a mesélés terápiás hatással vannak a gyerekekre. Hát, szerintem minden könyv, ha jókor jó történetet veszünk a kezünkbe.)

Mindebben a Ciceró Könyvstúdiónak is nagy szerepe van, akik üzemeltették a Meg Cabot Fan Clubbot. Gyakorlatilag az ember olvasással, kvízek megoldásával és szórakoztató feladványokkal ingyen könyvekhez juthatott. 
Ebben az időben rohamosan elkezdett fogyni a hely a könyvespolcomon. (Ciceró Könyvstúdió megbocsájtok Nektek, amiért újra kellett gondolni a szobám berendezését, hogy új könyvespolcot vegyünk.)
Meg Cabot azóta is nagy kedvencem, és jelentem már csak 3-4 könyve hiányzik, hogy teljes legyen a gyűjteményem.

A moly.hu-val való megismerkedésemet is a kiadónak köszönhetem. Az ő egyik játékukon keresztül regisztráltam oda, aminek már több éve lelkes használója vagyok. (Néha talán egy kicsit túlzásba is viszem, belátom.)
Ott aztán elszabadult a pokol. Egymás után kerültek fel a kívánságlistámra a könyvek, és nem tudtam eleinte ellenállni az olcsóbbnál olcsóbb köteteknek. 
Olvastam a véleményeket, és olyan hatással voltak rám, ami egyre inkább ösztönzött az olvasásra. 

Mindig voltak hullámvölgyek, amik egy-egy unalmasabb könyvnél jöttek el, de túllendültem rajtuk.
16 éves korom óta mindenhova könyvvel járok: munkahelyre, nyaralásra, bevásárlásra, közös családi ebédekre, wc-re :D. Általában egy, de sokszor két könyv is van nálam. (A barátommal a közös jelmondatunk: Sosem lehet tudni... (hogy az embernek mikor van lehetősége olvasni).)
És még nem is említettem. A barátom is nagy könyvmoly, így sosincs gond belőle, ha könyvet szeretnék magamnak. Megvan a hátránya is, hiszen így kétszer annyi pénzt költünk könyvekre. De remélem, hogy másoknak is ez a legnagyobb problémájuk. 

Na, most érzem, hogy muszáj lezárnom ezt a kis bejegyzést, mert én csak mondom, mondom, az olvasóim egyre jobban fogyatkoznak, belőlem meg még ömlene a szó. 

Összefoglalva azt mondanám: a bolygók megfelelő együttállása szükséges, hogy valaki olvasóvá váljon. Hiszen egyértelmű receptet nem tudok rá. 
Mindenkinek különböző története van arról, hogy miképpen vált a könyvek szerelmesévé. 
És én ezeket a történeteket nagyon várom. Ki melyik könyv után nem tudott megálljt parancsolni magának?  

Remélem, sokan vannak még, akik nem tudják elképzelni az életüket könyvek nélkül. Én azt gondolom, hogy annyiféle életet tudunk megélni, ahány könyvet elolvasunk.

Hiszek abban, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :)