Papp Dóra Tükörlelkek sorozata mégis annyira levett a lábamról, hogy a kedvencek sorában üdvözöltem őket, és egyértelművé vált, hogy az írónő bármit is kiad a kezei közül, az biztosan a polcomon fog landolni. 

Új szokásomhoz híven, semmit nem tudtam a könyvről. Annyi volt minden információm róla, hogy a főszereplő (rendhagyó módon) fiú lesz, és hogy a borítója egyszerűen gyönyörű. 

El is mentem a Könyvhétre, ahova úgy időzítettem az érkezést, hogy elcsípjem az írónőt, hogy dedikálja nekem a kötetet. (Szerencsémre, még Hajdú-Antal Zsuzsanna is ott volt, így a Léggömböket is aláírva tehettem fel a polcomra.)

Dóra kedves volt, közvetlen, de én azt sem tudtam hirtelen, hogy mit is mondhatnék neki. Legszívesebben az anyukám szoknyája mögé bújtam volna, ahogy azt a félős gyerekek teszik, de ez elég ciki lett volna 26 évesen. Így csak mekegtem-makogtam egy két szót, és már menekültem is ahelyett, hogy kihasználtam volna a remek alkalmat arra, hogy megtudjak 1-2 fontos információt.

Megmondom őszintén, hogy az első nyolcvan oldal után arra jutottam, hogy nem fogom megírni az értékelést, mivel nem akartam megbántani Papp Dórát. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ez a sok skandináv isten, a Nornák és Tyr nem nekem valók. Kissé csalódtam, hogy a Tükörlelkek után egy ennyire más kötetet tartok a kezemben. Hogy miben más? Nem tudtam volna megmondani. De egyáltalán nem olyan, mint amilyenre annyira vágytam.  

Aztán elértem a 100. oldal környékére és más színben kezdtem látni a világot (vagyis Norbi világát). Kíváncsivá váltam, és csak faltam az oldalakat, mert érdekelt, hogy mit lehet ebből kihozni. 

Szepes Norbi a gimi utolsó évére iskolát kényszerül váltani, mivel balhéba keveredik, és kirúgják az iskolából. Az új helyen nem fogadják szívesen a náluk egy évvel idősebb, tetoválásos, magát pogánynak valló, skandináv istenekhez beszélő fiút. Annyira más, mint a többiek, de őt ez egyáltalán nem érdekli. Éli a maga kis életét, ezzel kivívva a többiek ellenszenvét. De vajon ez így is marad? A többiek válnak elfogadóbbá vagy a fiú változtat a viselkedésén? És mi lehet a balhé hátterében?
Ezekre mind fény derül (valamint rengeteg egyéb izgalomra), ha elolvassuk ezt a nem csekély 424 oldalt. 

Aztán eldönthetjük, hogy megszeretjük-e ezt a nem hétköznapi fiút, vagy sem. 

Magyar írókkal kapcsolatban úgy vagyok, hogy vagy jót, vagy semmit. Ezért is gondolkoztam sokat, hogy elkezdjem-e ezt az értékelést.

Van egy olyan elméletem, hogy nincs rossz történet/könyv, maximum az ember nem a legjobb pillanatában vette kézbe az adott kötetet. Lehet, hogy most is ez volt a gond.

Szeretek kilépni a komfortzónámból, de mérsékelten. 

Összességében csalódott vagyok. A Tükörlelkek után nekem ez egy visszalépés. De az is lehet, hogy ez a fiús vonal nem nekem való. 

A szereplők személyisége szerintem jól ki volt dolgozva, de külsőre egyiküket sem láttam.

A helyszín is szinte megelevenedett előttem. 
Nekem egyedül a tartalommal volt a gondom. Furcsa, hogy egy viszonylag csajos könyv után egy ennyire fiús történetet tarthat a kezében az olvasó. Azért vettem meg a Tükörlelkeket, mert egy hozzám közelálló történetet ismerhettem meg. 

Egy kicsit olyan az érzésem, mintha Agatha Christie egyszer csak ifjúsági regényt kezd írni a krimi után. A kettő nagyon más. Mind a kettő fontos, értékes és izgalmas a maga nemében, de egy-egy írótól a megszokottra vágysz. 

Minden negatívum ellenére nagyon tetszett, ahogy fel volt építve a főszereplő karaktere, mivel rendkívül kidolgozottnak éreztem. Nem tudom elképzelni, hogy létezik ilyen típusú fiú a világban (pedig biztosan létezik), de a végére még szimpatikusnak is éreztem. 

Nem értettem a Norbi családjával kapcsolatos furcsaságokat, de ezzel lehet, hogy egyedül vagyok. Úgy éreztem a történet végére, hogy nem csoda, hogy ilyen a gyerek, ha a szülők sem normálisak. (Már elnézést, ha ezzel valakit megbántottam.) 

Nagyon sajnálom, hogy mindezt le kellett írnom, de megígértem, hogy őszinte leszek, és jelenleg így érzek a történettel kapcsolatban.

Annyit még mindenképpen szeretnék hozzátenni, hogy a könyv háromnegyedétől teljesen beleéltem magam a történetbe, és egészen más szemmel néztem az események alakulását. De amíg eljutottam idáig, addig hosszú és rögös volt az út. 

Ettől függetlenül, nagyon várom az írónő következő köteteit, de ezentúl beleolvasok a tartalomba, hogy ne érjen ekkora meglepetés. 

(Amúgy észrevettétek, hogy milyen különleges a borító? Hogy mit rejtenek a tollak? Én már a könyv vége felé jártam, amikor a vonaton egyszer csak úgy esett rá a fény a könyvre, hogy észrevettem, hogy mennyire kreatív volt a tervező. Egyszerűen gyönyörű ez a kötet.)

Remélem senkinek nem vettem el a kedvét a könyv olvasásától, mivel én csak egy vagyok a sok értékelő közül, és ahogy a százalékokat látom, a kisebbséghez tartozom a csalódottságommal.
Alig várom, hogy valaki megcáfoljon, és egy másik perspektívából írja le a véleményét. 

Hiszem, hogy az olvasás örökre menő dolog marad! :) 

Könyv adatai:

 

Író: Papp Dóra
Cím: Bolyongó
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 424 oldal
Megrendelhető: ide kattintva